|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Liberalis Demokrata Part /Partidul Liberal Democrat PLD/ (Romania) 2007. december 5.Szász Jenőék és Tőkés Lászlóék „eszméiből és programjaiból” hamar elszivárgott az autonómia, állította Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa. A Demokrata Párt baloldali volt, majd hirtelen jobboldaliakká váltak, és az Európai Néppártnak ez megfelelt. A Liberális Demokrata Párt magát tartotta a romániai liberalizmus igazi letéteményesének, majd jobboldaliak lettek. /Ágoston Hugó: Szakadárszerelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./2007. december 6.Máris akadnak a PD-ben és a PLD-ben központi és helyi szinten egyaránt olyanok, akik bírálják a fúzió ötletét. A román lapok arról tudósítanak, hogy a Demokrata Liberális Párt /PLD/, az új párt megalakításáról szinte azonnal született meg az elhatározás. A lapok szerint a két alakulat csúcsvezetőségének csak egy része tudott az elvi döntésről, a többieket pedig kész tények elé állították. Az Evenimentul Zilei szerint Basescu „erőltette” a két alakulat összeolvadását, különben azt kockáztatta volna, hogy 2009-ben kezdődő esetleges újabb elnöki mandátuma alatt sem élvezheti egy erős parlamenti párt támogatását. A Cotidianul szerint Basescu megfenyegette a PD-t, hogy „új pártot csinál magának”, ha továbbra sem hajlandók egyesülni a Theodor Stolojan által vezetett PLD-vel. /Basescu parancsára alakul meg a PDL. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./2007. december 11.A román politikai porondon immár egy elnöki párt is létezik: a december 10-én véglegesített alapszabály szerint a Demokrata Párt és a Liberális Demkrata Párt egyesült, Basescu elnök megkapja a lojális, kézivezérelhető alakulatot. /Balogh Levente: Egy frigy jövője. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./2007. december 11.Bemutatkoztak az Európai Parlament december 10-i strasbourgi ülésnapján az újonnan megválasztott romániai EP-képviselők. A 35 képviselőből négy magyar nemzetiségű. A Demokrata Párt (PD) listájáról 13, a Szociáldemokrata Pártéról (PSD) tíz, a Nemzeti Liberális Pártéról (PNL) hat, a Liberális Demokrata Pártéról (PLD) három jelölt került be az EP-be. Az RMDSZ két helyet (Sógor Csaba és Winkler Gyula) kapott, függetlenként egy jelöltet (Tőkés Lászlót) választottak meg. Csibi Magor Imre a Nemzeti Liberális Párt színeiben szerzett mandátumot. Románia 2005 októberében küldött megfigyelőket az EP-be, akik a 2007. január 1-jei csatlakozás pillanatától teljes jogú EP-képviselők lettek. Közülük most 22-en elhagyják az Európai Parlamentet. Az ő mandátumuk vasárnap éjfélkor szűnt meg. Eddig három RMDSZ-es képviselő volt az EP-ben: Kelemen Atilla, Kónya-Hamar Sándor és Szabó Károly. Magyarországnak 24, a szlovákiai magyarságnak pedig két képviselője van. Értesüléseink szerint Kónya-Hamar Sándor irodáját Sógor Csaba veszi át, aki valószínűleg „örökli” helyét a kulturális, oktatási és ifjúsági bizottságban, Kelemen Atillát pedig minden bizonnyal Winkler Gyula helyettesíti majd a mezőgazdasági bizottságban. Kónya-Hamar Sándor eredményesnek tekinti a Brüsszelben töltött időszakot. A legfontosabb a Bolyai-ügy volt, az egyetem újraindítására vonatkozó kezdeményezés. Ez az akció elhúzódott, de egyáltalán nem mondható reménytelennek – összegzett Kónya, aki mandátuma lejárta után is folytatni kívánja kezdeményezéseit, például a Verespatak-ügyben. Szabó Károly nem tud különösebb megvalósításokról beszélni. Bevallotta, nem volt nagyon aktív. Kelemen Atilla a mezőgazdasági bizottságban kifejtett munkájáról számolt be. Legutóbb például a borreform kapcsán benyújtott 24 módosító indítványából 18-at elfogadott a bizottság. A 35 képviselőből Románia egyetlen agrárpolitikust sem küldött, ez stratégiai hiba. Olyan országban, ahol a lakosság 50 százaléka vidéki, 38 százaléka pedig mezőgazdaságból él, nagyon fontos, hogy képviselői a mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekbe is beleszólhassanak, érvelt Kelemen Atilla. /Átvették hivatalukat Románia új EP-képviselői. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./2007. december 13.Három éve, 2004. december 12-én nyerte meg Traian Basescu az elnökválasztás második fordulóját, és azóta szüntelenül a romániai politikai élet középpontjában áll. Népszerűsége gyakorlatilag változatlan, továbbra is fölényesen vezet a közvélemény-kutatásokban. Ő az első államfő, aki nyilvánosan elítélte a kommunista rezsimet, többek között a nevéhez fűződik a szekusdossziék titkosságának feloldása, valamint az uniós csatlakozás előtt elkezdett korrupcióellenes harc. Az eredmények mellett azonban Basescunak több olyan megnyilvánulása volt, amely államfőhöz nem méltó – például büdös cigánynak nevezett egy újságírót –, ráadásul nem tud csapatban dolgozni. A magyarokkal szembeni viszonya felemás. Szembeszegült az RMDSZ-szel, a szövetség több vezető politikusát nyíltan és durván támadta, egy táborba sorolva Verestóy Attilát és Markó Bélát Ion Iliescuval és Viorel Hrebenciuckal. Aztán Székelyföldre látogatott, a magyarok munka- és vendégszeretetét dicsérte nyilvánosan. Három év után megvalósulni látszik Basescu terve az elnöki párt létrehozásáról: a napokban egyesült a Demokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt. Intő jel a román demokráciának, hogy három év után még mindig nincs egy olyan politikus, akinek esélye lenne fölvenni a harcot Traian Basescuval. /Farcádi Botond: A hajóskapitány három éve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./2007. december 13.Elhalasztotta a szavazást, és csak januárban dönt az Európai Néppárt (EPP) frakciója arról, befogadja-e soraiba Tőkés László független jelöltet. A református püspök felvételét ellenzik az EPP-hez tartozó román demokrata párti képviselők. Sógor Csabát és Winkler Gyulát, a két RMDSZ-es európai parlamenti képviselőt „elfelejtették” időben meghívni arra az ülésre, amelyen az Európai Néppárt (EPP) frakciójához csatlakozó 13 demokrata párti (PD) és 3 liberális demokrata párti (PLD) „eurohonatya” megválasztotta az EPP romániai delegációnak vezetőjét. Itt döntöttek arról is, az EPP frakcióülésén nem szavazzák meg, hogy Tőkés László is a frakció tagja lehessen. A két RMDSZ-es EP-képviselő jelezte, Tőkés mellett szavaz az EPP-frakcióülésen. /L. I. : Januárban dönt Tőkésről az EPP. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./2007. december 17.December 15-én megszavazták a demokrata és a liberális-demokrata küldöttek a PD és a PLD egyesülését, ami egy új párt, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) létrehozását jelenti. Az új párt elnöke, Emil Boc korábbi demokrata pártvezető nem titkolta: biztos abban, hogy a választások után a PD-L kormányozza majd az országot. A PD-L „mentora” Traian Basescu államfő az alakuló küldöttgyűlésen az nem vett részt. Titus Corlatean, a Szociáldemokrata Párt /PSD/ főtitkára szerint a PD és a PLD egyesülésének „semmilyen ideológiai alapja nincs, csupán az államfő politikai érdekeit szolgálja”. /Cs. P. T. : Megalakult az elnöki párt. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./2007. december 22.,,Szekuritátés manőverekkel és félreinformáló lobbival” próbálják megakadályozni Tőkés László felvételét az Európai Néppártba ― ezzel vádolta a demokrata EP-képviselők egy részét Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke és Tőkés László EP-képviselő kabinetfőnöke.,,A DP több képviselője elindított egy rendkívül mocskos hadjáratot. Tőkés Lászlót rágalmazzák, azt terjesztik, hogy választási kampányában a püspök Erdély Romániáról való leválasztásáért küzdött. Ez nem igaz, és ezt alátámasztja a püspök politikai programja, melyet meg lehet nézni az interneten, akár angol nyelven is” ― nyilatkozta Szilágyi. Petru Filip EP-kéviselő, a Demokrata Párt alelnöke azonban kijelentette, nem a DP javaslata volt, hogy Tőkés Lászlót ne fogadják be az Európai Néppárt csoportjába. Elmondása szerint a demokraták, a liberális-demokraták és az RMDSZ képviselői többségi szavazattal döntöttek úgy, javasolják az ENP-csoport vezetőségének, hogy Tőkés Lászlót ne fogadják be a politikai parlamenti csoportba” ― mondta Petru Filip. A végleges döntést Tőkés felvétele ügyében januárban hozzák meg. /Lejárató kampány Tőkés ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 22./2007. december 24.„Szekusmódszerekkel és félretájékoztató lobbival” igyekeznek megakadályozni Tőkés László felvételét az Európai Néppárt (EPP) frakciójába a Demokrata Párt (PD) EP-képviselői – mondta Szilágyi Zsolt, a püspök kabinetfőnöke. Azt állították, hogy a kampányban Tőkés Erdély elszakítása mellett kardoskodott. „Ez hazugság, amit Tőkés László politikai programja is bizonyít” – jelentette ki Szilágyi. Ezzel szemben Petru Filip EP-képviselő, a PD alelnöke azt nyilatkozta, hogy a javaslat, miszerint ne fogadják be a püspököt az EPP-frakcióba, nem tőlük származik. „A Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt és az RMDSZ titkos szavazással döntötte el: azt javasolja a néppárti frakciónak, hogy ne fogadja be soraiba Tőkés Lászlót” – mondta Filip. „Van remény a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumtól elkobzott sportpálya ügyének megoldására” – jelentette be Antal János, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Külügyi és Tájékoztatási Szakbizottságának vezetője. A Lorántffy-gimnázium sportpályáját 2004-ben adta használatba az ortodox egyháznak a tanács, azóta sikertelenül próbálták visszaszerezni. /Rágalmazzák Tőkést? = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./2008. február 9.Február 8-án a bukaresti törvényszéken bejegyezték a Demokrata-Liberális Pártot (PD-L), amely a Demokrata Párt és a Liberális-Demokrata Párt összevonásából keletkezett. Az új párt nagy részt átvette a demokraták statútumát. A PD-L belső választásaira 2009-ben kerül sor, legkésőbb hat hónappal az elnöki választások megtartása után. Addig két Állandó Országos Büró vezeti a politikai alakulatot. /Bejegyezték a PD-L-t. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./2008. december 11.Traian Basescu államfő a Demokrata Liberális Párt (PD-L) hivatalos miniszterelnök-jelöltjét, Theodor Stolojant kérte fel kormányalakításra. Folytatódtak a nagykoalíció létrehozására irányuló tárgyalások a PD-L és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között. December 10-én ismét tárgyalt a PD-L és az RMDSZ. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: a demokraták tartják a szavukat, az RMDSZ-t be akarják venni a kormányba. Markó kijelentette: Mircea Geoana RMDSZ-t kirekesztő nyilatkozataival sérti a romániai magyarságot. Theodor Stolojan /sz. Targoviste, 1943/ 1990 után pénzügyminiszterként tevékenykedett, majd az országos privatizációs hatóság elnöke volt. Az 1991-es bányászjárás után miniszterelnöki székbe került. A 2000-es elnökválasztásokon a PNL jelöltje, 2002-ben pedig a párt elnökévé választották. 2003-ban választási szövetségre lépett az akkori – Traian Basescu által irányított – PD-vel, így jött létre a D. A. Szövetség, amely a 2004-es választások előtt Stolojant nevezte meg miniszterelnök-jelöltjének. Nem sokkal azonban a választások előtt Stolojan – egészségi állapotára hivatkozva – bejelentette visszavonulását. Stolojant és több társát 2006-ban kizárták a PNL-ből, megalakítva a PLD-t, amelynek elnöke lett. Később egyesültek a PD-vel, jelenleg ennek alelnöke. /Theodor Stolojant kérte fel Basescu kormányalakításra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./lapozás: 1-30 | 31-41
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||